
Kelemen Hunor: A magyar érdekképviselet készen áll segíteni a leendő kormányt
A magyar érdekképviselet készen áll segíteni a leendő kormányt, és nem hátrál meg a felelősség elől – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke . „Ránk lehet számítani!” – üzente az erdélyi magyar politikus hétfőn, a Facebookon közzétett videóüzenetében.
Az államfő beiktatása után Kelemen jó munkát kívánt az új elnöknek, Nicușor Dannak, és azt kérte, hogy a polgárokat szolgálja. Hangsúlyozta: az elmúlt másfél év politikai kampányai után az elért eredmények erőt adnak az erdélyi magyar közösségnek. Mint mondta: erős parlamenti frakcióval, uniós képviselettel és több mint kétszáz polgármesterrel rendelkeznek – ezek pedig az egység bizonyítékai. Az RMDSZ célja, hogy Bukarestben is a magyar közösség érdekeit szolgálja.
Kelemen szerint a kedden induló kormányalakítási tárgyalások nem lesznek egyszerűek, de a szövetség kész segíteni az országot és kijavítani az elmúlt időszak hibáit. Legfontosabb feladatként a költségvetési rend helyreállítását és az állami intézmények hatékonyabb működtetését nevezte meg.
Forrás: MTI