
A PSD ma dönti el, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja
A Szociáldemokrata Párt ma dönti el, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja. A párt vezetősége hibrid rendszerben, fizikai és online részvétellel ülésezik hétfőn 10.00 órakor a székhelyén.
A PSD vezetősége már a múlt heti Országos Politikai Tanácsban – ahol tudomásul vették Marcel Ciolacu lemondását, és Sorin Grindeanut választotta meg ideiglenes pártelnöknek – megállapította, hogy nyílt mandátuma van arra, hogy tárgyalásokat folytasson a többi párttal, de még nincs egyértelmű döntés arról, hogy kormányba vagy ellenzékbe mennek, emlékeztet a News.ro.
A szociáldemokraták a hétvégén reagáltak a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetőinek kijelentéseire, akik szerint a PSD-nek kellene részt vennie az új kormányban, mivel a párt felelős a jelenlegi gazdasági helyzetért. Cătălin Drulă, az USR parlamenti képviselője a Prima TV-nek adott interjúban azt mondta, hogy a PSD 2015-ös stratégiája, amikor a párt egy évre visszahúzódott ellenzékbe, hogy megerősödve térjen vissza a hatalomba, már nem fog működni.
Dominic Fritz, az USR ideiglenes vezetője is azt mondta, hogy Romániának most stabil kormányra van szüksége, olyan kormányra, amely nagy többséggel rendelkezik a parlamentben, és az, hogy a PSD visszalép, és azt mondja, mások „takarítsák el” a válságot, nem lenne sem felelősségteljes, sem hazafias.
Forrás: news.ro