
George Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba
Az AUR elnöke óriási fölénnyel indul az államfőválasztás május 18-i, második fordulójában Nicușor Dannal szemben. Közel kétszer akkor a támogatottsága, ami abszolút számokban közel 1 millió 900 ezer szavazatot jelent.
George Simion a Călin Georgescu támogatását élvezi, bár az elmúlt közel két hónapban tegnap, a szavazás napján mutatkoztak először együtt, közösen voksoltak. Az AUR-vezér több szavazatot kapott, mint tavaly, a később érvénytelenített választás első fordulóján Călin Georgescu. Utóbbi 2 millió 120 ezer vokssal nyerte a vokscsata első fordulóját, míg most Simionra 3 millió 850 ezren szavaztak, több mint kétszer annyian, mint tavaly novemberben.
Traian Băsescu az első ismertebb politikus, aki elismerte, nehéz lesz legyőzni George Simiont az államfőválasztás második fordulóban.
A România TV-nek nyilatkozó ex-államfő azt mondta, nagyon nehéz megjósolni, hogy két hét múlva is kitart-e a diaszpóra haragja, és továbbra is követi-e a Georgescu-féle utánzatot, George Simiont. Hangsúlyozta: egy dolog vitathatatlan: Simiont nagyon nehéz legyőzni és komoly tartalékok mozgosítására van szüksége az Európa-párti tábornak.