• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Következő műsor

10:00 TÉRERŐ

Hallgasd Nézd
Most Adásban

LACHOBAHT - A ROMA KÖZÖSSÉG MŰSORA

Marosvásárhely, Romania

Az első genfi egyezményt nem sikerült végrehajtani Ukrajnában

Újabb nemzetközi konferenciát kell összehívni és erősíteni kell az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerepét az ukrajnai válság rendezéséhez – mondta tegnap a német külügyminiszter.

Frank-Walter Steinmeier az ARD közszolgálati televízióban
este sugárzott interjúban elmondta: az odesszai tragédia megmutatta, hogy szükség van a második genfi konferencia összehívására, különben tovább tart a vérontás. Az áprilisban tartott első genfi konferencián kötött egyezményt nem sikerült végrehajtani, ezért a tanácskozás résztvevőinek újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és végre egyértelmű megállapodásra kell jutni a helyzet rendezéséről és a konfliktus politikai síkra tereléséről – mondta a német külügyminiszter.

Moszkva szerint sürgős nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség annak érdekében, hogy a kijevi hatalom beszüntesse “bűnös irányvonalát”. Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, el kell érni, hogy a kijevi hatalom betartsa az ukrán válság megoldását célzó valamennyi korábbi megállapodást.
MTI

 

 


május 5, 2014