
A WHO szerint továbbra is vészhelyzetet jelent a koronavírus
A koronavírus továbbra is globális egészségügyi vészhelyzetet jelent – közölte az Egészségügyi Világszervezet, csaknem három évvel az után, hogy a járványt először vészhelyzetté nyilvánították.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottsága először 2020. január 30-án tett közzé nyilatkozatot a koronavírus okozta betegségről. Az ENSZ egészségügyi szervezete az utóbbi hónapokban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a világ egyes részein az esetszámok valóban visszaesnek, az országoknak továbbra is meg kell őrizniük éberségüket, és törekedniük kell a legsebezhetőbbek beoltására.
A szakemberek emlékeztetetnek arra, hogy a koronavírus-járvány továbbra is hátrányosan és erősen érinti a Föld lakosságának egészségét. A járvány okozta halálesetek száma heti bontásban most a legalacsonyabb a járvány kezdete óta, de a halálozási arány a többi vírushoz képest így is magas
Forrás: 24.hu