
Marcel Ciolacu lehetségesnek tartja a gazdasági válságot
A Digi24-nek nyilatkozva kifejtette, a válság elsősorban az ukrajnai katonai konfliktus szomszédságában lévő államokat sújtaná, amelyeknek a menekülthullámmal is meg kell küzdeniük.
A politikus szerint Románia szerencsés helyzetben van, mert a történelemből okulva gondoskodott arról, hogy más országokhoz képest kisebb legyen az orosz energiafüggősége. Románia ugyanakkor függ az ukrajnai építőanyag- és műtrágyaimporttól – tette hozzá. A szenátus elnöke, Florin Cîţu, a Facebook-oldalán azt írta, súlyos gazdasági válság következik az országban. A volt pénzügyminiszter és kormányfő szerint idén nem lesz GDP-növekedés, és a gazdaság hanyatlását már nem lehet elkerülni. A politikus szerint a kormánynak már most gondoskodnia kell azokról az intézkedésekről, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a román gazdaság jövő év második felében talpra álljon. Ezek nélkül a válság 2026-ig is elhúzódhat – írta bejegyzésében.
Forrás: Agerpres