
Az ENEL szerint a földgáznak már nincs jövője
Az ENEL energiaszolgáltató képviselői azt javasolják az államnak, hogy ne fektessen be ezután a földgázszállítási hálózatok kiépítésébe.
Alessio Menegazzo igazgató szerint a fűtés szempontjából a földgáznak már nincs jövője. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a fogyasztók támogatására kidolgozott intézkedések nem elegendőek. Az igazgató szerint az erre fordított pénzt inkább a hatékonyabb hőszigetelésre kellene fordítani, ami hosszú távon csökkentené a számlákat.
Az elmúlt évben egyébként világszinten első alkalommal biztosították a szükséges villamos energia mennyiség 10 százalékát napelemekből és szélenergiából – derül ki egy ma délelőtt megjelent tanulmányból. A két alternatív forrás kitermelése 17 százalékkal nőtt 2021-ben, és 2030-ig éves szinten mintegy 20 százalékos bővülésre számítanak. Jelenleg a világ több mint 50 országa állítja elő szél és napenergiából a fogyasztása 10 százalékát, beleértve Kínát és Japánt is. Az alternatív forrásokból származó villamos energia mennyisége Dániában 52, Luxemburgban 43 és Uruguayban 47 százalék. A széntüzelésű erőművek továbbra is a Föld energiaszükségletének 36 százalékát biztosítják, tavaly ez a termelés több mint 9 százalékkal emelkedett – jegyzi meg a France Presse.
Forrás: Rador