
23.000 lej értékű utalványt kaphatnak a fogyatékkal élők
A fogyatékkal élők akár 23.000 lej értékű utalványt is kaphatnak, amit segédeszközökre és hozzáférési technológiák vásárlására használhatnak fel.
Makkai Péter a munkaügyi és szociális minisztérium államtitkára a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban tartott tájékoztatón elmondta: az a cél, hogy július 31-ig országszerte 7000 fogyatékkal élő részesüljön információs és tanácsadói szolgáltatásokban. Makkai Péter rámutatott: Kovászna megyében több mint 6000 fogyatékkal élő ember él, akik közül mindössze 250-ek van munkahelye vagyis a foglalkoztatottságuk az 5%-ot sem éri el. Egy normális társadalomban ez az arány legalább 60%, hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette: a fogyatékkal élőknek szánt utalványokkal az a cél, hogy ténylegesen segítsenek a rászorulóknak, növeljék az elhelyezkedési esélyeiket.
Ugyanakkor a fogyatékkal élő személyek, akik részesülnek ebben az utalványban, nem veszítik el a havi juttatásukat. Vass Mária a szociális igazgatóság vezetője szerint Háromszéken eddig 8 kérelmet nyújtottak be. A 23 ezer lejes utalványra a fogyatékkal élők vásárolhatnak többek között izomstimulátorokat, protéziseket, kerekesszéket, látást vagy hallást, rajzolást és írást, olvasást és számítógépes hozzáférést segítő segédeszközöket, a kar, kéz, ujjak működését segítő vagy helyettesítő termékeket. A támogatásra jelentkezni a megyei Munkaerő Ügynökségeknél lehet.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt