• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Az RMDSZ módosítaná Románia államformáját

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az alkotmányt úgy kellene módosítani, hogy Románia államformája parlamenti köztársaság legyen, és az alaptörvényben államalkotó tényezőkként kellene meghatározni a nemzeti kisebbségeket. Erről Csoma Botond az alkotmány elfogadásának harmincadik évfordulójának alkalmából tartott ünnepi ülésen beszélt a parlamentben.

A jogász-politikus emlékeztetett arra, hogy az 1991-es alkotmány szerint Románia fél-elnöki köztársaság, amelyben a miniszterelnök nem az államfő alárendeltje, ám a kormányfőt az államfő nevezi ki, és a végrehajtó hatalom két képviselője között számos konfliktus volt az elmúlt 15 évben. A politikus szerint az államforma módosítása mellett a parlament átalakítására is szükség lenne.

Az RMDSZ megtartaná a kétkamarás parlamentet, de eltérő hatáskörökkel ruházná fel a képviselőházat és a szenátust – fejtette ki felszólalásában. Csoma Botond felhívta a figyelmet arra, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács és más intézmények bizonyos dokumentumai a nemzetbiztonságot fenyegető kockázati tényezőknek tekintik a nemzeti kisebbségeket. Mint mondta, eljött az ideje annak, hogy az állam megbízzon az ország területén élő nemzeti kisebbségekben és az alkotmányban államalkotó tényezőkként kellene meghatározni a kisebbségeket.

Forrás: Agerpres



december 6, 2021