
Egyelőre nem tervezik az éjszakai kijárási tilalom feloldását
Nem tervezi az éjszakai kijárási tilalom feloldását a közeljövőben Florin Cîţu. A miniszterelnök fő célkitűzése, hogy június 1-ig 5 millió romániai lakost oltsanak be. A helyi hatóságok képviselőivel tegnap tartott megbeszélésen javasolta, hogy minden hétvégén szervezzenek egy-egy oltási maratont, amilyent a hétvégén Temesváron tartottak.
A miniszterelnök szerint megtörténhet, hogy június elsejétől már nem kötik a fertőzöttségi arányhoz a vendéglők működését. Hozzátette, ha koncertekre, családi eseményekre, külföldi vagy belföldi nyaralásra akarunk menni, illetve minden olyan tevékenységek végezni, mint a járvány előtt, az egyedüli megoldás az oltás. A kormányfő szerint még nem tárgyalnak arról, hogy töröljék a kötelező arcmaszk-viselést nyilvános tereken, de szó lehet például a vendéglők megnyitásáról, amennyiben a teljes személyzetet beoltották.
Románia jelenleg a koronavírus-járvány harmadik hullámának leszálló ágában van – jelentette ki Florin Cîţu miniszterelnök, akik az egészségügyi szabályok – védőmaszk viselése, távolságtartás – betartásának fontosságát hangsúlyozta.
A miniszterelnök a belügyminiszterrel közösen tartott videokonferenciát a prefektusokkal és a belügyminisztérium területi szerveinek vezetőivel. A miniszterelnök elmondta, továbbra is ébernek kell maradni, mert a harmadik hullámon még nem nincs túl az ország, de a neheze már elmúlt. Hozzátette, az ortodox húsvét és a május elsejei ünnepek következnek, amikor az emberek szabadok és elutaznak, de ezen kívül semmi nem változik, ugyanúgy be kell tartani a megelőző intézkedéseket és a hatályos rendelkezéseket – mondta a miniszterelnök.
Forrás: Rador/Agerpres