• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0645 RON
  • USD4.3179 RON
  • GBP5.8692 RON
  • HUF1.2683 RON
Fotó: stopgripa.ro

A szociáldemokratákhoz csatlakozik Alexandru Rafila

Nehezen szánta rá magát, hogy belépjen a politikába – mondt el Alexandru Rafila, miután közölte: szándékában áll belépni a Szociáldemokrata Pártba.

A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke ugyanakkor úgy véli: megfelelő adminisztratív tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy segíteni tudjon olyan jogszabályi keret kidolgozásában, amely lehetővé teszi az egészségügyi szolgáltatásokhoz való általános hozzáférést. Amikor azt kérdezték, hogy miért éppen a PSD-t választotta, azt felelte: mert Marcel Ciolacu pártelnök ‘nemcsak hogy elfogadta, hanem egyenesen bátorította’, hogy továbbra is elsősorban orvos maradjon, és csak azt követően legyen párttag. A professzor kifejtette: párttagsága nem összeférhetetlen azzal, hogy tagja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) végrehajtó bizottságának, hisz több országból maga az egészségügyi miniszter vesz részt a testületben. Hozzátette: amennyiben a román egészségügyi miniszter át kívánja venni az egyébként 2021-ig érvényes mandátumot, ‘bármikor megteheti’

Forrás: Agerpres


október 16, 2020