
A román állampolgárok munkakörülményeiről egyeztettek
A Németországban dolgozó román állampolgárok munkakörülményei január elsejétől jelentősen javulnak majd a két illetékes miniszter – Violeta Alexandru, illetve Hubertus Heil közötti egyeztetéseket követően.
Az új szabályozás a többi között lehetővé teszi azt, hogy a román állampolgárok közvetítők nélkül, egyenesen a német munkaadókkal kössenek szerződést. Mira Gombos arról is tudósít, hogy a román munkásokat foglalkoztató cégek kötelesek lesznek külön nyilvántartást vezetni az alkalmazottak által ledolgozott órákról, mivel számos panasz érkezett a reálisan kifizetett bérekre vonatkozóan. A német hatóságok ugyanakkor azt ígérik, hogy a munka-, illetve az elszállásolási körülményeket is gyakrabban ellenőrzik majd.
Forrás: RRA