
Tăriceanu is indul Bukarest főpolgármesteri székéért
Közösségi oldalán jelentette be indulását a bukaresti főpolgármesteri tisztségért Călin Popescu Tăriceanu. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke hozzátette, megkezdte a támogató aláírások gyűjtését a bukaresti főpolgármester-jelöltséghez, és egyúttal a választási törvény módosításának fontosságát is hangsúlyozta.
A volt kormányfő és szenátusi elnök szerint a jelenlegi választási törvény a tényleges kampányidőszakban „csökkentett üzemmódra” kötelezi a jelölteket, akik a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott óvintézkedések miatt amúgy sem tarthatnak nagyszabású választási rendezvényeket. Az ellenzéki párt vezetője szerint jelenleg a választási törvény a kormányzó Nemzeti Liberális Pártnak kedvez, amely saját céljaira használhatja az államapparátust és az infrastruktúrát, „ott és akkor szervez gyűléseket, ahol és amikor akar”. A szeptemberi helyhatósági választáson, eddig a hivatalban lévő Gabriela Firea szociáldemokrata párti főpolgármester jelezte indulását a fővárosban, a Népi Mozgalom Pártja Traian Băsescu exállamfőt indítja, a Nemzeti Liberális Párt, valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja alkotta jobbközép koalíció pedig Nicușor Dant támogatja.
Forrás: Maszol/Digi24