
Masszív beruházásokra van szükség a szállításiparban
Több mint 70 milliárd eurós masszív beruházásokra van szükség a szállításiparban az elkövetkező 10 évben – mondta Lucian Bode szállításügyi miniszter.
A tárcavezető szerint 0 egész 6 tized százalékról, 2 százalékra kellene emelni a Bruttó Nemzeti Össztermékből a szállítási infrastruktúra fejlesztésére szánt összeget. Lucian Bode egy mai sajtóértekezleten azt mondta, hogy év végéig 407 km autópálya és gyorsforgalmi út építésére kötnek szerződéseket. A fejlesztés leggyakoribb akadálya a hazai bürokrácia, így hat pilléren álló tervet készítettek.
A stratégiában szerepel: a minőségi megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, szorosabb és élhetőbb kapcsolatok kialakítása az engedélyek kibocsátásáért felelős hatóságokkal, a közbeszerzési törvény módosítása, az óvások elbírálási folyamatának csökkentése, a szerződésben foglaltak betartása mind a megbízó mind a munkálatot elvégző fél részéről, továbbá az építési folyamat szakszerű ellenőrzése. A szállításügyi miniszter szerint ezeknek a feltételeknek a betartásával sikerül az eddigiekhez viszonyítva, egy minőségileg jelentősen jobb infrastruktúra kiépítése.
Forrás: RRA