
Az uniós államokra nem vonatkozik a gabonaexport tilalma
Az európai uniós államokra nem vonatkozik a gabonaexport tilalma – közölte tegnap Ludovic Orban miniszterelnök.
A kormányfő pontosított az egy nappal korábban ismertetett katonai rendeletben szereplő egyik intézkedéssel kapcsolatban, miszerint betiltják több gabonafajta és sütőipari termék exportját. “Mi nem tiltottuk és nem is tilthatjuk be az exportot uniós országokba, hiszen az Európai Unió része vagyunk, amelyben biztosított a személyek és az áruk szabad mozgása. A tiltás csak az Európai Unión kívül eső országokra vonatkozik” – hangsúlyozta a kormányfő az Antena1 televíziónak adott interjúban. Hozzátette, az intézkedés csak a szükségállapot idejére érvényes, és célja garantálni, hogy egyetlen román állampolgárnak sem kell nélkülöznie a kenyeret vagy más élelmiszert.
Forrás: Agerpres