
Az előrehozott választások megszervezését támogatja a Mentsétek meg Romániát Szövetség
Az alakulat vezetője, Dan Barna közölte, amennyiben ez nem valósul meg, az országnak egy egész évig nem lesz hatékony kormány.
Azt is elmondta, hogy Ludovic Orban menesztett, majd újrajelölt kormányfő elutasította azon javaslatukat mely a Mentsétek meg Romániát Szövetség kormányzásban való részvételére vonatkozott. Dan Barna pénteken tárgyalt a kormányfővel arról, hogy alakulata támogatja az előrehozott választásokat viszont, ha a parlament mégis beiktatja a kormányt, hajlandóak részt venni a kormányzásban. Közben a Népi Mozgalom Párt képviselőházi frakcióvezetője Marius Pașcan bejelentette, a politikai alakulata nem támogatja az előrehozott választások kiírását. Mint fogalmazott, erről a párt országos végrehajtó tanácsa döntött tegnapi ülésén. Hozzátette, a párt fontosabbnak tartja az ország stabilitását és egy olyan kormányprogram megvalósítását, amely előnybe részesíti a nagybefektetőket és európai támogatások lehívását. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a párt továbbra is kiáll a kétfordulós önkormányzati választások bevezetése, a törvényhozók számának csökkentése, a speciális nyugdíjak eltörlése és pártok állami támogatásának megvonása mellett.
Forrás: EVZ/Cotidianul