
Szülők harcolnak a gyermekbarát oktatásért
Sepsiszentgyörgyi szülők harcolnak a gyermekbarát step by step oktatásért.
Mintegy 150 szülő részéről fogalmazódott meg az igény, hogy a Váradi József Általános iskolában az elemi után a gimnáziumi oktatásra is terjesszék ki az alternatív oktatási módszert. A több hónapja tartó viták után némileg közeledtek az álláspontok ám még nem világos, mi lesz a végkifejlet. Fekécs Károly iskolaigazgató kérésének eleget téve még novemberben, benyújtották a szükséges dokumentációt, az iskola vezetőtanácsa többséggel megszavazta a step típusú ötödik osztály indítását, ám ezt felülbírálva Fekécs Károly igazgató a beiskolázási tervet nem úgy nyújtotta be a tanfelügyelőségre, hogy abban szerepelne a step típusú ötödikes osztály.
A helyzet tisztázása érdekében, Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: részéről nincs akadálya annak, hogy elinduljon egy step típusú ötödik osztály, de vannak kétségei. Szerinte ennek a fajta gimnáziumi oktatásnak nincs kidolgozott módszertana, kevés a diák egy teljes osztály megalakításához és hiányos a tanárok listája. Ezzel szemben a szülők kezdeményezését felvállaló Balázs Réka tanítónő szerint minden tantárgyhoz megvan a szükséges tanár, és törvény szerint speciális esetekben az iskola vezetőtanácsának jóváhagyásával létrehozhatóak kisebb létszámú osztályok. Kiss Imre javaslatára a Váradi József iskola kedden vezetőtanácsi ülést tart és szülői igényre hivatkozva módosítják a beiskolázási tervet, három helyett négy gimnáziumi osztály indítását kérik, amit a tanfelügyelőség felterjeszt Bukarestbe.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt