
Brassó Pojánán találkozott a Romániai Repterek Egyesületének tagjai
Peti András a Marosvásárhelyi Repülőtér igazgatója elmondta, hogy a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a lakossághoz képest átlagosan egy állampolgár egyszer utazott repülővel és ez a tendencia növekedik. Az előrejelzések szerint, a repülővel közlekedő utasok száma idén 4 százalékkal fog növekedni, az elkövetkező 15 évben pedig kétszer annyian fognak repülővel utazni, mint most.
Ami a marosvásárhelyi repülőtér utasforgalmát illeti a 2018-as adatokhoz képes háromszor annyi, vagyis 180 ezer utas fordult meg a 2019-es évben. A Brassó-Vidombáki repülőtér fejlesztése is jó ütemben halad, a szakemberek szerint 2021 júniusában fogadják majd az első kereskedelmi repülőgépet.
Peti Andrást a marosvásárhelyi Repülőtér igazgatóját kérdezte Szász Edit.