
Ludovic Orban: Romániának van költségvetése
Romániának van költségvetése – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök a tegnapi kormányülés kezdetén, miután Klaus Iohannis államfő kihirdette az állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét.
Hozzátette, egy sor reformintézkedést tart szükségesnek a kormány, mint amilyen a közjogi méltóságok fizetésének befagyasztása, a polgármesterek különnyugdíjára vonatkozó törvény hatályba lépésének elhalasztása egy évvel – mondta a miniszterelnök. Emlékeztetett arra is, hogy a jelenleg alkotmánybírósági felülvizsgálatra váró, a 114-es sürgősségi rendeletet módosító törvénybe belefoglaltak egy cikkelyt, amely megakadályozza, hogy a helyi választott képviselők különnyugdíjban részesüljenek. Szintén a módosítás részeként megtiltanák a bérek és nyugdíjak halmozását a közszférában. Mindezek az intézkedések azonban nem léphetnek hatályba, mivel a Szociáldemokrata Párt alkotmányossági kifogást emelt ellenük, tette hozzá a miniszterelnök. Ludovic Orban azt is kifejtette, intézkedni kell annak érdekében, hogy eltöröljék az energiaszolgáltatókra kirótt 2 százalékos adót, mert ennek már január elsejétől érvénybe kellett volna lépnie.
Forrás: Agerpres