
Brassóban is megemlékeznek Szent István királyról
Az RMDSZ Brassó megyei szervezete kétnapos programsorozatot szervez Szent István király tiszteletére augusztus 19-én és 25-én.
Ma este 7 órától szentmise lesz a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Szent Pál római katolikus templomban. Majd ezt követően, este 7 óra 5o perckor ökumenikus kenyéráldás és koszorúzás lesz az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán, a Széchenyi István emléktáblánál. A Szenti István-napi ünnepséget augusztus 25-én, vasárnap tartják meg. Ezen a napon este 7 órától a brassói Drámai Színházban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatja Táncrapszódia című előadását.
Az együttes a Szent István-napi gálaesten olyan válogatást állít színpadra, melynek során a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásukban csárdást járnak majd, láthatjuk a lányok üveges táncát és az erdélyi cigány táncokat, illetve a férfiak virtuóz legényes táncát. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara. Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán. Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész.
Marosvásárhelyi Rádió/Petki Judit