
A magyarellenességet felejtetné a nemrég kinevezett fogyasztóvédő
A fogyasztóvédelmi hivatallal összekapcsolt magyarellenességet felejtetné a háromszéki vállalkozókkal és fogyasztókkal a hat megyét felügyelő Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Kormánybiztosság nemrég kinevezett vezetője.
Onica Csaba több mint húsz éve dolgozik a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatalban, egy hónapja a vitatott megítélésű elődje, Mircea Diacon elmozdítását követően nevezték ki a brassói központú fogyasztóvédelmi kormánybiztosság élére. Onica Csaba híradónk érdeklődésére elmondta célja az, hogy a fogyasztóvédelmi döntések teljesen politikamentesek és szakmaiak legyenek.
A felügyelőktől tisztességet, tárgyilagosságot, és átláthatóságot várok”, nyilatkozta a Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Szeben és Fehér megyék fogyasztóvédelmi hivatalokat irányító Onica Csaba, aki szerint a következőkben a megelőzésre fektetik a hangsúlyt. Hozzátette, hogy a megelőzési törvény értelmében a kisebb kihágások esetén az ellenőröknek jogukban van, hogy csak írásos figyelmeztetésbe részesítsék a vállalkozót, illetve határidőt szabjanak ami idő alatt korrigálhatja a hiányosságokat. A főfelügyelő szerint például a román felirat hiánya vagy az ár feltüntetésének elmulasztása esetében is először figyelmeztetést kaphatnak a cégek.
Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt