
Európai jogorvoslatban bíznak a Bánffy-örökösök
A Bánffy-örökösök abban bíznak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága rendezi a román állammal fennálló vagyonvitájukat. Erről Bánffy Farkas, Bánffy Dániel egyik örököse nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy a Maros megyei erdőik után több Fehér megyei birtokukat is visszaperelte a román állam.
Mint mondta: jelenleg a Strasbourgi bíróságon vannak a Maros megyei tízezer hektár erdővel, és a nemzetközi eredmények alapján felújítják Fehér megyei pereket is. Hozzátette: a fehér megyei perek egyértelműen bukaresti nyomásra indultak. Ugyanazokra az okokra hivatkozva újítják fel a pereket, mint Maros megyében. A perújítási beadványokban még a vesszőhibák is ugyanott vannak, tehát egyértelmű, hogy központosított támadás zajlik ellenünk – jelentette ki az örökös.
Mint arról beszámoltunk: semmisnek nyilvánított a bíróság a báró Bánffy Dániel három örökösének nevére kiállított több birtoklevelet, miután a Fehér megyei prefektúra megtámadta ezeket a bíróságon. Arra hivatkoztak, hogy a volt magyar földművelésügyi minisztert egy emberiesség elleni bűnök miatt meghozott, érvényes bírósági döntéssel ítélték 1952-ben vagyonelkobzásra.
Forrás: MTI/Agerpres