• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.1165 RON
  • USD4.5490 RON
  • GBP6.0357 RON
  • HUF1.2646 RON

Tiltakozásra készülnek az egészségügyben dolgozók

Tiltakozásra készülnek az ’Egészségügyi Szolidaritás” elnevezésű szövetség tagjai – jelentette be az érdekvédelem.

Az egészségügyben dolgozók azt nehezményezik, hogy bár megígérte, a kormány nem tárgyalta újra és írta alá a kollektív munkaszerződésben foglaltakat, az alkalmazottak pedig a jelenleg érvényben lévő törvények visszássága miatt vannak gondjaik. A szakaszervezeti szövetség közölte, nagyszabású tiltakozási akciókra készülnek, ennek érdekében hívták össze a tagokat. Követeléseik között szerepel: a kollektív munkaszerződés újratárgyalása, az ágazat minden dolgozója számára a 2019-es évre esedékes bérek emelése. Az alkalmazottak fizetésének, besorolásuktól függetlenül, a minimálbérhez igazítása, étkezési jegyek biztosítása és az egyenlőtlenségek felszámolása. A közlemény értelmében október ötödikén japán sztrájkot szerveznek, október 12-én pedig az Egészségügyi Minisztérium előtt állnak sztrájkőrséget.


szeptember 27, 2018