
Ismét megszavazták a földgáz kitermelését szabályozó törvényt
Első házként tegnap ismét megszavazta a Szenátus a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, ezúttal olyan változatban, amely kedvezőbb a kitermelésben érdekelt vállalatok számára.
A jogszabályt idén már megszavazta a Parlament olyan formában, amely nem volt kedvező a kitermelésben érdekelt vállalatoknak. Klaus Iohannis államelnök augusztus elején visszaküldte a törvényhozásnak a jogszabályt azzal érvelve, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely hosszú távon méltányosan osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között.
A tegnapi délelőtti szakbizottsági vitát követően a törvény a plénum elé került, a Szenátus 81 támogató szavazattal, 9 ellenvokssal és 15 tartózkodás mellett fogadta el. A Szenátus az első döntéshozó ház, a kormánykoalíció tervei szerint legkésőbb holnap a Képviselőház is elfogadja a jogszabályt, amelynek alapján a kitermelő vállalatoknak az idén kell döntést hozniuk arról, hogy megkezdik-e a nyersanyag felszínre hozását.