
Már az ET szerint sem mintaállam Románia
Románia nem mintaállam a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében – hangsúlyozta az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa.
A Miniszterek Tanácsa négy fő ajánlást fogalmazott meg, ezek közül egyet már az előző ciklusban is javasoltak: csökkenteni kell Romániában a jelenlegi 20 százalékos anyanyelv-használati küszöböt. A szakértői jelentés szorgalmazza ugyanakkor a jelentős számú magyar közösség által lakott településeken a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezését, illetve bátorítja a hatóságokat, hogy a tömegközlekedésben használt jelzéseket, formanyomtatványokat és közérdekű információkat is jelentessék meg magyar nyelven.
A jelentésben konkrét példákat említenek a szakértők, amelyekről romániai terepszemléjükön tájékozódtak: írnak a kolozsvári táblaügyről, de arról is, hogy noha a marosvásárhelyi tanácsosok zöme magyar anyanyelvű és létezik a szinkrontolmácsoláshoz szükséges berendezés, az ülések románul zajlanak. A szakértők aggasztónak találják az igazságszolgáltatási rendszerben tapasztalható hiányosságokat. Ami az oktatást illeti, leszögezik, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük a román hatóságoknak annak érdekében, hogy az országban élő kisebbségek történelmét és kultúráját kötelező módon oktassák, így a többség is megismerhesse azt.
A magyar nyelvű média kapcsán azt javasolják, hogy a román hatóságok alapítsanak magyar nyelvű köztelevíziós csatornát, növeljék a magyar nyelvű műsorok számát, illetve támogassák a magyar nyelvű újságírók és egyéb médiában dolgozók képzését. Ami a fogyasztók védelmét illeti, a szakértők előírják, hogy a román hatóságoknak magyar nyelvű leírással is el kell látniuk a boltok polcain található termékeket. Az RMDSZ üdvözli a Miniszteri Tanács Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája kapcsán elfogadott ajánlásait, hiszen ezek olyan problémafelvetéseket és megoldási javaslatokat tartalmaznak, amelyeket a romániai magyar emberek is megállapítanak, és a román államtól elvárnak.