
Tiltakoztak az Országos Statisztikai Hivatal épülete előtt
150 pártfogó felügyelő tiltakozott ma Bukarestben az Országos Statisztikai Hivatal épülete előtt.
A belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó pártfogó felügyelők azért tüntettek, mert túlságosan alacsonynak tartják a fizetésüket az igazságszolgáltatás más területein dolgozókéhoz viszonyítva, illetve a túlterheltség miatt. Tiltakozásukat az Országos Pártfogó Felügyeleti Tanács éves beszámolójának idejére szervezték. Crina Mocanu szakszervezeti vezető elmondta, harmadik éve tiltakoznak már a nem megfelelő munkakörülmények és az alacsony bérek miatt. Hozzátette, májusban általános sztrájkba lépnek, ha ezúttal is figyelmen kívül hagyják követeléseiket. Az érdekvédelmi vezető azt is elmondta, míg más uniós országokban 20-25 elitélt társadalmi visszailleszkedését segíti egy pártfogó felügyelő, addig Romániában 200-350 fogvatartottal foglakozik egy felügyelő.