• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9775 RON
  • USD4.3903 RON
  • GBP5.8391 RON
  • HUF1.2310 RON

Kérik a dohányipari termékek reklámozásának törvényi betiltását

Nyílt levélben kéri több mint 350 civil szervezet a dohányipari termékek reklámozásának törvényi betiltását.

A Dohánymentes 2035 Kezdeményezés – Románia első dohányzásmentes nemzedéke nevet viselő civil mozgalom több száz tagszervezete úgy fogalmaz a nyílt levélben, hogy erkölcsi és törvényes kötelességének érzi, hogy olyan környezetet teremtsenek a felnövő generációknak, amely segíti őket megmaradni nemdohányzóknak. Az aláírók az Egészségügyi Világszervezet dohányzást visszaszorító keretegyezményére is hivatkoznak, amelyet Románia törvény révén emelt be a hazai jogrendszerbe, és amely tiltja a dohányipari termékek reklámozását. A Kezdeményezés adatai szerint más európai országokhoz képest Romániában a gyerekek jóval nagyobb arányban cigarettáznak. A becslések szerint a 13 és 15 év közötti iskolások 11,2%-a rendszeresen dohányzik, azaz bevallásuk szerint az utóbbi 30 nap alatt rágyújtottak. Ez azt jelenti, hogy ezen korosztály körülbelül 70.000 tagja rövidesen naponta fog dohányozni – olvasható a nyílt levélben.


március 21, 2018