
Bombonica Prodana az ellene folyó per megszüntetését kéri
Az ellene folyó per megszüntetésére kéri a Legfelsőbb Bíróságot Liviu Dragnea volt felesége a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatósággal kapcsolatos ügyben. Bombonica Prodana azt állítja, hogy visszafizette az okozott kárt.
Bombonica Prodana kérését ügyvédje tolmácsolta, mivel a vádlott nem jelent meg a tárgyaláson. Liviu Dragnea viszont megjelent, mert vádlottként hallgatják ki ebben az ügyben. A bíróság előtt néhány tüntető Szociáldemokrata Párt és Dragnea-ellenes jelszavakat skandál. A helyszínre több csendőrt vezényeltek ki. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és közokirat-hamisításra való felbujtás miatt a Szociáldemokrata Párt (elnökét, Liviu Dragneát, aki a tettek elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt. Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint további kilenc személyt is bíróság elé állította a vádhatóság.