
A Legfelsőbb Bírói Tanács nem hagyta jóvá Kövesi leváltását
Nem hagyta jóvá a korrupcióellenes főügyész tisztségből való visszahívását a Legfelsőbb Bírói Tanács.
A mai ülésen a tanács ügyészi részlege úgy döntött: elutasítja az igazságügyi miniszternek a Laura Codruta Kövesi visszahívására vonatkozó kérését – közölte ma délután Codruț Olaru ügyész. A testület állásfoglalása konzultatív jellegű, a döntést a napokban elküldik az illetékesekhez, indoklás kíséretében. A korrupcióellenes főügyész visszahívásával kapcsolatos döntés Klaus Iohannis államfőé.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség fennállása óta az ő mandátuma alatt érte el a legjobb eredményeket – mondta ma Laura Codruţa Kövesi. A korrupcióellenes főügyész a Legfelsőbb Bírói Tanács mai ülésén válaszolt Tudorel Toader igazságügyi miniszter jelentésére, amelyre alapozva a tárcavezető kérte a korrupcióellenes főügyész tisztségből való visszahívását.
Laura Codruta Kövesi hangsúlyozta: 2013 óta egyetlen esetben sem marasztalta el az Emberi Jogok Európai Bírósága Romániát olyan ügy miatt, amelyben az általa vezetett hatóság folytatta a vizsgálatot, így a miniszter által felhozott ezen indok sem állja a helyét.
Augustin Lazar legfőbb ügyész úgy vélte: a miniszter a Legfelsőbb Bírói Tanács rendelkezéseit megsértve, szabálytalanul kezdeményezte a vádhatóság főügyészének leváltását.