
Jeszenszky: egyetlen magyar sem halna meg Erdélyért
Egyetlen magyar sem lenne kész meghalni Erdélyért – ezt állítja Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter.
Az Antall-kormány egykori külügyére a Digi24 hírtelevízió Pașaport diplomatic című műsorának nyilatkozott a centenáriumi év apropóján, különös tekintettel a román-magyar viszonyra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarveszéllyel riogató nacionalisták közönségének tudatosítnia kellene magában azt, hogy a határok nem fognak megváltozni. Jeszenszky azt mondta, lehetnek tüntetések, petíciók, de az életét senki nem fogja adni Erdélyért, mert az ilyen tettek már nem divatosak Európában. A csatorna magyar származású műsorvezetőjének arra a kérdésére, hogy elkerülhetetlen-e a feszültség Románia és Magyarország között, a volt külügyminiszter azt mondta, a józan és jó szándékú emberek minden nézeteltérést képesek rendezni. Álláspontja szerint a centenáriumi évben lehetnek kisiklások, de nagyon jó dolgok is.