Újabb bűnügyi eljárást indítottak Ana Maria Pătru ellen
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ügyészei új bűnügyi eljárást kezdeményeztek Ana Maria Pătru, az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnöke ellen, akit befolyással való üzérkedéssel, pénzmosással és a nyomozóhatóság megtévesztésével vádolnak.
Az ügyészség közleménye szerint, az AEP elnöke 2013 áprilisában-májusában egymillió eurót kért egy szoftver cég képviselőitől, akikkel elhitette, hogy befolyással bír egy ellenőrzési jogkörrel rendelkező közintézmény vezetőjére és megígérte, hogy befolyásolni fogja ezt úgy, hogy kedvező eredményekkel végződjék az a vizsgálat, amit a szoftvercégnél végeztek.
“A gyanúsított három részben, 2013. júliusától 2014. márciusáig összesen 600.000 eurót kapott. 2013 júliusában egy Montblanc márkájú aktatáskában 400.000 eurót egy hasonló márkájú toll készlettel együtt, 2013 novemberében 100.000 eurót és 2014 márciusában 100.000 eurót” – írja a nyomozati anyagban.
A vádhatóság szerint a vádlott többféle módon megpróbálta elleplezni a befolyással való üzérkedésből kapott 600.000 euró eredetét. A korupcióellenes ügyészség azt állítja, ezt többek között úgy próbálta meg, hogy 130.000 euró értékben vásárolt egy rokona nevére egy ezer négyzetméteres területet Voluntari-ban, másik rokona nevére pedig egy lakást vásárolt Konstancán, illetve ezekkel kapcsolatos további befektetéseket eszközölt.
2016. december 5-én feljelentést tett a Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél a fenti közintézmény igazgatója ellen befolyással való üzérkedés vádjával, jóllehet tudta, hogy ez nem valós, amit be is ismert akkor, amikor tanúként kihallgatták az ügyben. Az ügyészség 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával.