
Magyarország lépésére reagált a román külügy
Figyelemmel követik a román hatóságok a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügyét, közölte tegnap a külügyminisztérium, hozzátéve, hogy minden oktatási intézménynek kötelessége betartani az ország törvényeit.
A külügyminisztérium azután adott ki közleményt erről, hogy tegnap berendelték Magyarország külgazdasági és külügyminisztériumába Románia magyarországi nagykövetét. A külügyminisztérium közleménye értelmében a központi hatóságok figyelemmel követik az oktatási intézmény ügyét, és törvényes megoldásokat keresnek a kialakult helyzetre, ugyanakkor folyamatosan párbeszédet folytatnak az érdekeltekkel. A külügy szerint minden romániai oktatási intézménynek be kell tartania az ország törvényeit, amelyeket nem etnikai, vallási vagy egyéb kritériumok alapján alkalmaznak.
A közlemény rámutat, a líceum megalapításával és működésével kapcsolatos ügyekben a hazai bíróságok illetékesek dönteni, és az igazságszolgáltatás függetlenségének elve alapján ezek döntésébe nem lehet beavatkozni. Az idézett forrás szerint a román hatóságok sajnálják, hogy Magyarország választási kampánycélokra használja fel ezt a témát. A külügyi tárca szerint nem felelnek meg a valóságnak azok az állítások, amelyek szerint a marosvásárhelyi líceum ügye azt példázza, hogy Romániában nem tartják tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait.