
Hétvégén tartják a Széki Vágta döntőjét
Az idei év befejező, döntő futamát – csakúgy, mint tavaly – Oklánd-Karácsonyfalva határában, a Köves tetőn rendezik meg augusztus 26-27-én. Mintegy 1000 méteres less a pálya, amelyen 25 akadályt alakítanak ki. Szombaton less a gyorsasági vetélkedő és ló szépségverseny.
A vasárnap 13 órakor kezdődő megnyitó ünnepélyességét emeli Tóth János operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Széki Vágta lovasai számára szerzett dalának, a Lovasok fohászának előadásával. Utána bemutatkozik és zászlót bont a közönség előtt a Szabad Székely Lovas Tízes csapata, majd az ügyességi verseny következik. 19 óra körül tartják az eredményhirdetést, amikor kiderül, hogy melyik lovas viheti haza a 3000 lejt, az első helyezéssel járó jutalmat.