
Daniel Constantin ismét nekiment Tăriceanunak
Daniel Constantin, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének a volt társelnöke azt mondta, sajnálattal kell megállapítania, hogy Călin Popescu Tăriceanu semmit nem értett meg abból, amit ő kritizált.
Ma délben közzétett Facebook-bejegyzésében azt írja, a megválasztott pártelnök hazugságokkal próbálja leplezni azokat a visszaéléseket, amelyeket az elmúlt időszakban elkövetett. A Konzervatív Párt volt elnöki tisztségét betöltő fiatal politikus, akitől márciusban Tăriceanu hívei megvonták a politikai bizalmat hangsúlyozta, a hazugságot és a kétszínűséget tette szóvá és ítélte el akkor, amikor szembement Călin Popescu Tăriceanuval. Kijelentette, a tegnapi kongresszus, amelyen ő maga nem vett részt, mert annak összehívását a párt statútumába ütközőnek találta, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének kitörölhetetlen szégyenfoltja lesz, akárcsak Tăriceanu 1996-os, 2001-es és 2014-es árulása.