
Egyenlített a Sepsi SIC
A Sepsi-SIC megnyerte a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének második mérkőzését a Kolozsvári U ellen. A sepsiszentgyörgyi zöld-fehér csapat ezzel megőrizte esélyét a bajnoki címért vívott közdelembe, amely ötből, három nyertes mérkőzésig tart.
A Szabó Kati Sportcsarnokban játszott péntek esti mérkőzés az egy nappal korábbihoz hasonlóan küzdelmes volt mindkét csapat számára. A kiegyenlített küzdelem során az első negyed végén a kolozsváriak vezettek, a második negyed végén a sepsiszentgyörgyi csapat vezetett, a harmadik negyed végén egyenlő volt az állás. Az idegörlő küzdelem jelei abban is megmutatkoztak, hogy egy labdáért folyó harcot követően a két csapat játékosait kevés választotta el attól, hogy összeverekedjenek.
Zoran Mikes vezetőedzőnek az utolsó negyedben sikerült összeszednie csapatát, ekkor a Sepsi SIC játékosai igazi harci kedvről tettek tanubizonyságot, így az utolsó percekben már nem engedték ki kezükből a vezetést. A mérkőzés végeredménye Sepsi SIC – Kolozsvári U 72:66 lett. A háromszéki szurkolók ismét segíteni tudták kedvenceiket, a lelátokról a mérkőzés minden percében hangos és lelkes szólamokkal és énekekkel biztatták a csapatot. A sepsiszentgyörgyi csapat jövő héten Kolozsvárra látogat, ahol folytatódik a három nyertes mérkőzésig tartó bajnoki döntő.