• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Következő műsor

09:30 DALMA KÉRDEZ

Hallgasd Nézd
Most Adásban

LACHOBAHT - A ROMA KÖZÖSSÉG MŰSORA

Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.1165 RON
  • USD4.5490 RON
  • GBP6.0357 RON
  • HUF1.2646 RON
Fotó: presidency.ro

Klaus Johannis válaszolt az ellene felhozott a vádakra

Válaszolt tegnap este Klaus Johannis azokra a vádakra, miszerint nem avatkozik be kellőképpen a közéletbe.

Eddig is közvetítő szerepet töltött be, és ez ezután sem lesz másként – hangsúlyozta az államfő Temesváron mondott beszédében. Hozzátette: nem akarta ugyanazt a hibát elkövetni, mint elődei, akik sokszor átvették a miniszterelnök szerepét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükség esetén nem fog közbelépni közvetítőként. Az elnök egyébként most először bíráló szavakkal is illette a Ciolos-kormányt. Azt mondta, nem minden téren elégedett a kabinet munkájával, ugyanakkor azonban nem lehet elvárni a kormánytól, hogy egyik napról a másikra oldja meg a problémákat. Klaus Johannis beszédében reagált azokra a vádakra is, miszerint túl sokat utazott külföldre. Azt mondta, minden kiszállásra szükség volt a régi partnerségi viszonyok felélénkítése, erősítése céljából.


április 26, 2016