• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Rocknaptár: 60 éves lenne Jeff Buckley

Az élet néha egészen kegyetlenül bánik a legszebb hangokkal, mert miközben egyeseknek évtizedeket ad arra, hogy kiélvezzék a világhírt, a sikert, a stadionokat és a rajongók szeretetét, másoktól éppen akkor veszi el az életet, amikor végre minden összeállni látszik.

Jeff Buckley története ilyen, egy különös, gyönyörű és fájdalmas történet, amelyben benne van egy világhírű apa árnyéka, egy fiatal zenész elképesztő tehetsége, egy Leonard Cohen-dal, amelyből szinte saját szerzeményt varázsolt, és egy folyó, amely végül mindent elvett tőle. Jeff Buckley november 17-én lenne hatvanéves, de ez az évforduló nem egy olyan művészé, aki mindössze harminc évet kapott, mégis olyan nyomot hagyott a könnyűzenében, amelyet három évtizeddel a halála után sem sikerült eltüntetnie az időnek.

Jeffrey Scott Buckley 1966. november 17-én született a kaliforniai Anaheimben, egyáltalán nem hétköznapi családi háttérrel, hiszen édesapja Tim Buckley volt, a hatvanas-hetvenes évek egyik különleges hangú amerikai folkénekese, aki sajátos módon keverte a folkot, a jazzt, a bluest és a kísérletező rockzenét. A kis Jeff azonban alig ismerhette az apját, szülei ugyanis korán elváltak, ő pedig édesanyjával, Mary Guiberttel és később nevelőapjával nőtt fel, miközben Tim Buckley 1975-ben, mindössze huszonnyolc évesen, kábítószer-túladagolás következtében meghalt. Jeff a családnevet viselte, az apai örökséget viszont sokáig inkább teherként élte meg, hiszen nem akart valakinek a fiaként befutni, hanem saját jogán szeretett volna zenész lenni, saját hanggal, saját dalokkal és saját történettel.

A nyolcvanas évek második felében Los Angelesben tanult zenét, gitározott, különböző zenekarokban játszott, alkalmi fellépésekből és stúdiómunkákból próbált megélni, de az igazi fordulatot New York hozta el számára, ahová 1990-ben költözött. Először Gary Lucas gitárossal, a Captain Beefheart egykori zenészével dolgozott együtt a Gods and Monsters nevű formációban, majd hamarosan elindult a saját útján, amelynek egyik legfontosabb állomása egy apró manhattani ír kocsma lett, ahol Jeff egyedül, elektromos gitárral lépett fel, és olyan közvetlen hangulatot teremtett, amelyben a közönség néhány méterről hallhatta a hangját. Nem volt mögötte látványos színpadtechnika, nem kellett hozzá dobos és basszusgitáros, mert a hangja önmagában képes volt betölteni a helyiséget, és olyan dalokat is a saját világába emelni, amelyekről azt gondoltuk, hogy már nem lehet újat mondani velük kapcsolatban.

 

Fellépései egyre nagyobb figyelmet keltettek, a zenei szakma is felfigyelt rá, és 1993-ban megjelent első hivatalos kiadványa, a Live at Sin-é című koncert-EP, amelyen többek között saját dalok és különböző feldolgozások hallhatók. Jeff nem sokkal később szerződést kapott a Columbia Recordstól, a kiadó támogatásával zenekart szervezett, Mick Grondahl basszusgitárossal és Matt Johnson dobossal, majd Gary Lucas közreműködésével elkezdte felvenni első nagylemezét, amelynek a Grace címet adta.

A Grace 1994. augusztus 23-án jelent meg, és azonnal világossá vált, hogy Jeff Buckley nem egyszerűen egy újabb tehetséges énekes a kilencvenes évek alternatív rockzenéjében, hanem egészen különleges jelenség. A lemez hangzása nehezen besorolható, mert a folk, a blues, a klasszikus rock, a pszichedélia és a sötétebb alternatív zene egyszerre van jelen rajta. A Grace a kritikusok körében komoly elismerést kapott, Franciaországban rangos lemezdíjat nyert, és aranylemez lett, Buckley pedig egyre nagyobb közönség előtt koncertezett Amerikában, Európában, Japánban és Ausztráliában.

Jeff Buckley azonban nem saját szerzeménnyel, hanem egy Leonard Cohen-feldolgozással írta be magát végleg a zenetörténetbe. A Hallelujah eredetileg Cohen tíz évvel korábbi albumán jelent meg, és első változatában még egészen más hangulatot hordozott, mint ahogyan később a világ megismerte. John Cale 1991-es feldolgozása nyomán Buckley is felfedezte magának a dalt, majd saját értelmezést készített belőle, amelyben az érzékeny énekhang olyan intim, szinte fájdalmasan személyes hangulatot teremtett, mintha nem is egy másik ember szerzeményét énekelné, hanem a saját életének legfontosabb vallomását mondaná el. A dal igazi világhódító útja Jeff Bucley halála után kezdődött, amikor egyre több rádió játszotta, filmekben és televíziós műsorokban használták – különös módon tehát egy olyan dal tette igazán világhírűvé Jeff Buckleyt, amelyet nem ő írt, mégis olyan mélyen és végérvényesen sajátjává tett, hogy ma már sokak számára az ő előadása jelenti a Hallelujah-t.

A Grace album után Jeff szinte folyamatosan úton volt, koncertezett, interjúkat adott, és közben egyre inkább érezte, hogy a következő lemeznek valami egészen mást kell majd mutatnia.

1996-ban elkezdett dolgozni a második nagylemez anyagán is, 1997-ben Memphisbe költözött, hogy ott folytassa a felvételeket. A zenekar többi tagját várta, a stúdiómunkára készült, és a karrierje szempontjából talán éppen egy újabb fontos fejezet kezdődött volna, amikor május 29-én este egy teljesen hétköznapinak induló pillanat mindent megváltoztatott.

Jeff Buckley egy barátjával a Wolf River partján tartózkodott, amikor ruhástól besétált a vízbe, miközben a közelben egy Led Zeppelin-dal, a Whole Lotta Love szólt. A barátja a parton maradt, Buckley pedig egy elhaladó vontatóhajó hullámai közé került, amelyek elsodorták és a víz alá húzták. Holttestére csak napokkal később bukkantak rá a folyóban, a hatóságok pedig baleseti fulladásként állapították meg a halál okát. Harmincéves volt.

 

Halála után 1998-ban jelent meg a Sketches for My Sweetheart the Drunk című dupla album, amely a befejezetlen második lemez munkálataiból, demókból és stúdiófelvételekből állt össze, 2016-ban pedig a You and I című lemez mutatott meg újabb felvételeket. A Hallelujah pedig időközben olyan jelenséggé vált, amely már messze túlnőtt az eredeti lemez és az előadó keretein, Jeff Buckley neve pedig összeforrt vele, még akkor is, ha életében egészen más dalokkal is megmutatta, milyen elképesztő dalszerzői és előadói tehetség volt.

Jeff Buckley hatvanéves lenne, és talán ma már őszülő halántékkal, egy gitárral a kezében, egy stúdióban vagy egy koncertterem színpadán állna, talán új lemezeket készítene, talán egészen más zenei utakra tévedt volna, és talán már nem is ugyanazokat a dalokat játszaná, amelyeket mi most annyira szeretünk.

Mert Jeff Buckley történetében a Hallelujah valami különös búcsú, amelyet ő maga talán nem is annak szánt, mi mégis úgy hallgatjuk. Amikor megszólal a hangja, és az a törékeny, fájdalmasan szép dallam, az ember egy pillanatra elfelejti, hogy ez a történet már régen véget ért, és hogy az énekes, akit hallunk, már harminc éve nincs közöttünk. A folyó elvitte Jeff Buckleyt, de a hangját nem tudta magával vinni, de van egy olyan igazság, amibe kapaszkodhatunk: vannak emberek, akiknek túl rövidre sikerül az életük, de hangjuk örökké tovább él.

Marosvásárhelyi Rádió/Katona Zoltán



november 17, 2026