• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
Fotó: Magyarország Kormánya

Körültekintően kell értelmezni a magyarországi ügynökaktákat

Óvatosságra intenek a szakértők a nyilvánosságra hozott magyarországi ügynökakták értelmezésével kapcsolatban.

A szerdán közzétett, mintegy 60 ezer nevet tartalmazó állambiztonsági adatbázis önmagában nem bizonyítja az érintettek tényleges ügynöki tevékenységét – hangsúlyozta Papp István történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője a Kossuth rádióban. Mint mondta, előfordult, hogy valakit beszervezettként tartottak nyilván, miközben nem végzett érdemi ügynöki munkát. Februárban mintegy tízezer beszervezési dossziét is közzétesznek, amelyek részletesebb képet adhatnak az egyes esetekről.

A téves besorolásra példa Lezsák Sándor esete is. Az Országgyűlés korábbi alelnökének neve informatikai hiba miatt jelent meg a hálózati személyek között. A levéltár közleménye szerint Lezsák Sándor valóban szerepel az egykori állambiztonsági mágnesszalagokon, de nem ügynökként, hanem megfigyeltként. Az intézmény elnézést kért a politikustól, és megkezdte az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát.

Szabó Andrea szociológus, az ügynökakták társadalmi hatásait vizsgáló szakértői testület tagja szintén a megalapozatlan következtetések és a bűnbakképzés veszélyére figyelmeztetett. Hangsúlyozta: nemcsak az egykori ügynökök, hanem a tartótisztek és a végrehajtók tevékenységét is fel kell tárni. A szakértő szerint a média és a politika felelőssége is jelentős abban, hogy a nyilvánosságra hozott adatok ne vádaskodáshoz, hanem a múlt tényszerű megismeréséhez vezessenek.



november 5, 2026