Lehet jelentkezni a Szent György kiválósági ösztöndíjra
Ötezer lejt ér a végzős diákok jó bizonyítványa és közösségi munkája Sepsiszentgyörgyön. Jelentkezhetnek a Szent György kiválósági ösztöndíjra azok a sepsiszentgyörgyi tizenkettedikesek, akik tanulmányaik mellett versenyeken, nyelvvizsgákon vagy közösségi munkában is kiemelkedően teljesítettek.
A sikeres pályázók egyszeri, 5000 lejes támogatást kapnak. A pontozásnál az első három középiskolai év tanulmányi átlaga mellett figyelembe veszik az elismert megyei, országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeket, valamint a nyelvvizsgát. Pontot ér a diákönkormányzatban, civil szervezetben vagy más közösségi programban végzett munka is.
Az új szabályzat szerint minden pályázó biztosan megkapja az ösztöndíjat, aki eléri a száz pontot. A támogatás akkor is jár, ha emiatt túl kell lépni az ösztöndíjra elkülönített éves keretet, tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Jelentkezéshez igazolni kell a tanulmányi és versenyeredményeket, valamint a közösségi tevékenységet.
Az iratcsomaghoz személyazonossági igazolványt, önéletrajzot, szándéknyilatkozatot és iskolai igazolást is csatolni kell. A pályázatokat december 3-ig lehet leadni a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. A nyerteseket december 10-én hirdetik ki, az ösztöndíjakat pedig a helyi tanács decemberi ülésén adják át.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt



