• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
Fotó: AFP/Frederic J. Brown

A demokraták a kongresszus mindkét házában többséget szereztek

A demokraták szerezték meg a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, jelentős vereséget mérve Donald Trump elnök Republikánus Pártjára.

A Reuters hírügynökség szerint a demokraták hat, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot hódítottak el, és a képviselőházban is legalább nyolc választókerületet fordítottak meg. A párt több hagyományosan republikánus államban is győzelmet aratott. Texasban James Talarico demokrata jelölt legyőzte Ken Paxton republikánus főügyészt a szenátusi választáson, a kormányzóválasztást pedig Gina Hinojosa nyerte meg a hivatalban lévő Greg Abbott ellen.

A kongresszus mindkét házának elvesztése jelentősen korlátozhatja Donald Trump mozgásterét elnökségének hátralévő két évében. A demokraták parlamenti vizsgálatokat indíthatnak, a szenátusban pedig megakadályozhatják az elnök egyes kinevezéseit.

Fotó: AFP/A.M Stewart

„Ma kezdődik Amerika nagy visszatérése” – jelentette ki Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője, miután pártja a keddi félidős választásokon megszerezte a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában.

Jeffries a demokraták győzelmi rendezvényén úgy fogalmazott: a választók világossá tették, hogy elegük van a szélsőségességből, a korrupcióból és az önérdeket szolgáló politikai vezetésből. A politikus az egészségügyi ellátás megfizethetőségét nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. Ígéretet tett arra, hogy fellépnek a Medicaid egészségbiztosítási program támogatásának csökkentése ellen. A rendezvény résztvevői már a képviselőház következő elnökeként ünnepelték Jeffriest. Ha januárban megválasztják, ő lehet az első afroamerikai politikus ebben a tisztségben.

Donald Trump is elismerte a demokraták sikerét az amerikai félidős választásokon. Az előrejelzések szerint a Republikánus Párt elveszítette többségét a kongresszus mindkét házában.

A Digi24 beszámolója szerint az Egyesült Államokban valamennyi szavazóhelyiség bezárt, és a részeredmények jelentős demokrata győzelmet jeleznek. A demokraták több hagyományosan republikánus államban is mandátumokat szereztek, köztük Texasban, Iowában és Dél-Karolinában.

Donald Trump a Fox Newsnak nyilatkozva elismerte, hogy a demokraták jól szerepeltek, és meglepetésének adott hangot. Ugyanakkor jelezte, hogy kész együttműködni velük a kongresszusban. Az eredmény jelentősen megnehezítheti az amerikai elnök politikai terveinek megvalósítását hivatali idejének hátralévő két évében. A demokrata Hakeem Jeffries januárban a képviselőház első afroamerikai elnöke lehet, amennyiben a testület megválasztja.

A demokraták választási sikere után gyengülni kezdett az amerikai dollár, miközben több mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat részvénye is jelentősen veszített értékéből. A dollár mintegy fél százalékkal gyengült az euróval szemben.

A technológiai szektorban is eladási hullám indult: a Nasdaq indexe 0,4 százalékkal csökkent, a SpaceX részvényei hat, az adatközpontokat üzemeltető CoreWeave papírjai pedig hét százalékot veszítettek értékükből. A befektetők attól tartanak, hogy a demokraták választási sikerei után szigoríthatják az adatközpontok építésére vonatkozó szabályokat. A párt több államban is az ilyen beruházások ideiglenes felfüggesztését szorgalmazta. A globális pénzpiacok is visszaestek, a főbb európai indexek határidős kontraktusai 0,3% és 0,5% közötti veszteséget mutattak, míg az Euro STOXX 50 mintegy 0,7%-kal csökkent.



november 4, 2026