Románia és a Moldovai Köztársaság közösen szerez be katonai szállítójárműveket
Románia és a Moldovai Köztársaság közösen szerez be többfunkciós katonai szállítójárműveket az Európai Unió SAFE programjának keretében.
Luca Niculescu miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírásakor kijelentette: az uniós finanszírozás fontos lehetőséget kínál a védelmi képességek fejlesztésére és a lakosság biztonságának erősítésére. Radu Oprea, védelmi miniszter tájékoztatása szerint a román hadsereg 2909 járművet kap, a Moldovai Köztársaság pedig további 62-t. Ez az első közös beszerzés, amelyben a két ország védelmi minisztériuma a SAFE program keretében vesz részt. A projekt a haderők együttműködését és logisztikai összehangolását is javítja. Niculescu arról is beszélt, hogy a két ország a drónok elleni védekezésben is szorosabb együttműködésre törekszik. Mint mondta, az egyre gyakoribb légtérsértések miatt mindkét országnak fejlesztenie kell védelmi képességeit.


