Luca Niculescu ma benyújtja a parlamentnek a miniszterjelöltek névsorát
Ma nyújthatja be a parlamentben kormányprogramját és a miniszterjelöltek névsorát Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Digi24 értesülései szerint a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatását hétfőre, a kormány beiktatásáról szóló szavazást pedig keddre, október 20-ára tervezik. A Szociáldemokrata Párt szerda este úgy döntött, hogy részt vesz a kormányzásban.
A tervek szerint az új kabinetnek 17 minisztériuma lesz, ebből 11-et a szociáldemokraták vezetnének, hat tárca élére pedig független miniszter kerülne.
A Nemzeti Liberális Párt parlamenti frakciói és az RMDSZ is jelezte, hogy támogatják az új kormány beiktatását. A liberálisok ugyanakkor ellenzékben maradnának, végleges döntésük még hátravan. A Mentsétek Meg Romániát Szövetség elnöke viszont azt javasolja pártjának, hogy ne szavazza meg a kabinetet. A kormány beiktatásához legalább 233 parlamenti szavazatra van szükség.
Tizenegy tárca élére jelöl minisztert a Szociáldemokrata Párt –tájékoztatott Sorin Grindeanu a párt elnöke.
Bejelentése szerint egyikük – a belügyminisztérium élére javasolt Marian Neacsu – miniszterelnök-helyettesi ranggal vesz majd részt a kormány munkájában. Florin Barbut a mezőgazdasági, Alexandru Rogobetét az egészségügyi, Florin Manolét a munkaügyi tárca élére javasolja.
A gazdasági minisztérium élére Daniel Zamfirt, az igazságügyi tárca vezetésére Radu Marinescut, a fejlesztési minisztérium élére Alexandru Stoicát, a közlekedési tárca élére Ștefan Ovidiu Popát, a környezetvédelmi minisztérium vezetésére Natalia Intoterót, a beruházásokért és európai projektekért felelős tárca élére Mihai Ghigiut, a védelmi minisztérium élére pedig Ștefan Radu Opreát jelöli a a párt. Sorin Grindeanu azt is közölte, hogy a Niculescu-kormány hivatalba lépése után hat hónappal kiértékelik majd a kabinet tevékenységét.



