Lakossági vitát váltottak ki a sepsiszentgyörgyi Olt utcában kialakított parkolóhelyek
Félig a járdára kerültek a parkolóhelyek a sepsiszentgyörgyi Olt utcában – a városháza szerint szabályos a megoldás.
Lakossági vitát váltottak ki a sepsiszentgyörgyi Olt utcában kialakított parkolóhelyek, amelyeket részben az úttestre, részben a járdára festettek fel. Az átalakításra az új, kétirányú kerékpársáv miatt volt szükség. A Grigore Bălan sugárút és a Nicolae Bălcescu utca közötti szakaszon az autókat ezentúl úgy lehet szabályosan leállítani, hogy egyik oldali kerekeikkel felhajtanak a járdára.
Többen azt kifogásolták, hogy ezzel túl kevés hely marad a gyalogosoknak. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint a járdán való részleges parkolás más városokban is alkalmazott, törvényes megoldás. A szabályok alapján legalább egy méter szabad területet kell biztosítani a gyalogosoknak, és ezt az Olt utcában is betartották. „Babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesen el lehet férni” – közölte az alpolgármester. Három ponton azonban lépcső, villanyszekrény, illetve esővíz-elvezető szűkíti a járdát. Ezeknél úgynevezett ajtónyitási biztonsági sávot festenek fel, így az autók távolabb kerülnek az akadályoktól, és több hely marad a gyalogosoknak.
Az Olt utcai változás a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat bővítésének része. Az önkormányzat szerint a kijelölt kerékpársávok jelenleg még nem alkotnak mindenhol összefüggő hálózatot, de szakaszosan továbbépítik őket. A következő ütemben a Szent György tér és a Kossuth Lajos utca között jelölnek ki kerékpársávot, amelyet összekapcsolnak a Váradi József utcai szakasszal.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt


