• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Trump szerint az Amerikai Egyesült Államok és Kína előrelépést ért el a kereskedelmi tárgyalásokon

Az Amerikai Egyesült Államok és Kína előrelépést ért el a kereskedelmi tárgyalásokon – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, miután találkozott Hszi Csin-ping kínai vezetővel, akivel – mint mondta – valódi barátság fűzi össze.

Mindez olyan időszakban történt, amikor Washington és Peking gazdasági és kereskedelmi konfliktusban áll egymással. Trump ugyanakkor egészségesnek nevezte a két ország közötti versengést, és elmondta, hogy közös napirendjükön sürgető kérdések szerepelnek a biztonság, a technológia és a szuperintelligencia területén – ahogyan ő a mesterséges intelligenciát nevezi.

Hszi Csin-ping ezzel szemben a konfrontáció minden formájának elkerülését szorgalmazta, valamint azt, hogy a két ország hadseregei tartsák egymással a kapcsolatot, hogy megelőzhessék az esetleges válságokat. Miután Donald Trump túlzónak minősítette a mesterséges intelligencia emberi ellenőrzés alóli kikerülésével kapcsolatos aggodalmakat, a kínai vezető kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak és Kínának egyaránt felelőssége e technológia ellenőrzése. A hírügynökségek ugyanakkor megjegyzik, hogy Peking nem része annak az országcsoportnak, amely a mesterséges intelligencia szabályozására törekszik.



szeptember 25, 2026