Ismét előrehozott parlamenti választásokat követel George Simion
Ismét előrehozott parlamenti választásokat követel George Simion az AUR elnöke.
A pártvezető a parlamentben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az AUR nem támogat olyan kormányt, amelyben a párt nem vesz részt. Simion szerint Romániának stabil parlamenti többségre és egy, a következő négy évre szóló kormányra van szüksége. Úgy fogalmazott: bármilyen most felálló kormány csak tovább mélyítené a válságot, és nem javítaná a románok életét.
Az AUR vezetője ismét bírálta Nicușor Dan államfőt is, amiért Eugen Tomacot, majd Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. Simion szerint az elnök ezzel kizárja az AUR-t a kormányalakításból, és alkotmányt sért. George Simion Ilie Bolojan ügyvezető miniszterelnököt is kritizálta, amiért szerinte a bizalmatlansági indítvány után sem mondott le a tisztségéről.

