Mi a TERMOSZ? – Természettudományok Oktatásmódszertani Szemléje
Újabb – a matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, valamint az informatika módszertanát gyakorló pedagógusokat és diákokat célzó – konferencia lesz október 24-én a marosvásárhelyi SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A konferencia elsősorban a romániai közoktatásban, magyar tagozaton gyakorló pedagógusoknak, illetve a tanár- és pedagógusképzésben résztvevő diákoknak szól. A szekciókban a tanórákon azonnal alkalmazható módszereket mutatnak be a résztvevők, de könnyen elkészíthető didaktikai eszközök is bemutatásra kerülnek. Ez az anyag egy publikációban is megjelenik – a bemutatott módszerek röviden, jó gyakorlatok formájában, az eszközök pedig fényképeken és leírásokon keresztül. Ezenkívül a résztvevők plenáris előadásokat hallgathatnak a természettudományok oktatását érintő legaktuálisabb kérdésekről, és gyakorlatias műhelyekben képezhetik magukat.
A Rádiódidakta meghívottja: Joó Borbála, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum biológiatanára.
Szerkesztő: Ila Ildikó

