TikTokon terjedő álhír miatt támadtak meg egy mentőautót
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak egy mentőautó személyzetére Kolozs megyében. A támadást a TikTokon terjedő álhír váltotta ki, amely szerint egy mentőautó gyermekeket rabol.
Az eset a Kolozs megyei Récekeresztúron történt, miközben a mentősök egy beteghez siettek. A mentőautó személyzetét az úton támadták meg, a sofőr pedig súlyosan megsérült.
Cseke Attila, az egészségügyi tárcát ideiglenesen, ügyvivőként vezető miniszter határozottan elítélte a történteket. Azt mondta, az egészségügyi rendszernek nyugalomra és bizalomra van szüksége, nem pedig felelőtlen találgatások által gerjesztett erőszakra. A miniszter a hatóságoktól a lehető leghatározottabb fellépést kéri.
A minisztérium arra figyelmeztet, hogy az interneten terjedő, ellenőrizetlen információk pánikot kelthetnek. Az egészségügyben ennek különösen súlyos következményei lehetnek, és akár a betegek, illetve az egészségügyi dolgozók életét is veszélybe sodorhatják.
Raed Arafat szerint egy közösségi médiában terjedő álhír vezetett a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársai elleni támadáshoz.
A Katasztrófavédelmi Főosztály vezetője vasárnap közölte: az interneten azt a hamis információt terjesztették, hogy egy „fekete mentőautó” gyerekeket rabol. Raed Arafat szerint a közösségi oldalakon terjedő hazugság következtében egy mentős műtétre szorult, egy beteg veszélybe került, egy új mentőautót pedig ideiglenesen ki kellett vonni a szolgálatból.
A belügyi államtitkár hangsúlyozta: a mentőszolgálatok és a SMURD munkatársainak egyetlen feladata, hogy a lehető leggyorsabban eljussanak a segítségre szorulókhoz. Hozzátette, az életmentők elleni erőszak elfogadhatatlan, az ilyen támadásokhoz vezető dezinformációt pedig a hatóságoknak, a közösségimédia-platformoknak és a társadalomnak is komolyan kell kezelnie.


