„Románia nem propagandával változik meg” – Radu Miruță két állítást is cáfolt
Románia nem propagandával, hazugságokkal és botrányokkal változik meg – jelentette ki ma Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter, aki két, a közvéleményben terjedő állítást cáfolt.
Az egyik szerinte az, hogy „Románia azért van nehéz gazdasági helyzetben, mert támogatja Ukrajnát.” A miniszter ezt hamis állításnak nevezte, hangsúlyozva: az ország gazdasági problémái nem az Ukrajnának nyújtott támogatásból fakadnak, hanem abból, hogy az elmúlt 36 évben jelentős közpénzeket pazaroltak el vagy sikkasztottak el. Miruță emlékeztetett: a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban a nyilvánosságra hozható adatok titkosításának feloldásáról is tárgyaltak. Mint mondta, a katonai felszerelések mozgatásával kapcsolatos információk továbbra is titkosak maradnak Románia biztonságának védelme érdekében. A pénzügyi adatokról ugyanakkor azt mondta, hogy azok nyilvánosak. A Pénzügyminisztérium egy AUR-képviselői megkeresésre adott hivatalos válasza szerint az Ukrajnának nyújtott támogatás kevesebb mint két euróba kerül havonta egy román állampolgárra vetítve, vagyis még egy doboz cigaretta árát sem éri el.
A másik cáfolt állítás szerint a SAFE-program pénzei külföldi vállalatokhoz kerülnek. A miniszter szerint ez sem igaz, mert a szerződéseket úgy alakították ki, hogy a források mintegy 60 százaléka Romániában maradjon. Ez munkahelyeket, beruházásokat, a hazai védelmi ipar fejlesztését és termelési kapacitások megőrzését szolgálja, miközben a román hadsereg korszerű, a NATO-szövetségesek rendszereivel kompatibilis haditechnikához jut.



