Beszélgetés Erdei Jánossal, a Marosvásárhelyi Rádió New York-i tudósítójával

Milyen meggondolásból és mikor vándoroltál ki Marosvásárhelyről az Amerikai Egyesült Államokba, és telepedtél le végleg az „ígéret földjén”?

Az átkos Ceaușescu-korszak (a diktatúra) bukása után egy évvel vándoroltam ki az Egyesült Államokba, de már 13 évvel azelőtt beadtam a kérvényemet az ország végleges elhagyására, ugyanis nem voltam képes végignézni, ahogy kisemmizik mindenéből az 1100 éve ott élő erdélyi magyarságot. Különböző nemzetközi szervezetekhez rengeteg memorándumot írtam, amelyeket tértivevényes küldeményként adtam fel, de persze nem Romániából.

Szatmár megyei vagyok, érmelléki, Iriny a szülőfalum, ahol az Irinyi család rezidenciája, kastélya is található. A család egyik tagja volt Irinyi János vegyész, a gyufa feltalálója.

Eljövetelem előtt nyolc évig Marosvásárhelyen éltem, innen vándoroltam ki, és telepedtem le Amerikában. Mivel már 13 év küzdelem állt a hátam mögött, a változás után nem tudtam lemondani erről a lépésről, tudtam, hogy többre vagyok képes, mint amit otthon elérek, és most, hogy már megettem kenyerem legjavát, elmondhatom, hogy jól döntöttem. Amerika most is „az ígéret földje”, de csak annak, aki keményen dolgozik, fegyelmezett és becsületes.

Mikor és hogyan lettél a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének New York-i tudósítója?

Eljövetelem előtt egyik alapító tagja voltam a MADISZ-nak (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség), jómagam mint egyik akkori alelnök a másik alelnökkel együtt jegyeztük be és védtük meg a MADISZ szándéknyilatkozatát a marosvásárhelyi törvényszéken. Már abból az időből ismertem László Editet (Erdei Edit-Zsuzsannát), aki akkoriban a Marosvásárhelyi Rádió ifjúsági műsorát vezette.

Amikor megérkeztem az Egyesült Államokba, láttam, hogy ez egy teljesen más világ, és a rengeteg téma az utcán hever, csak eléggé nyitott és fogékony kell legyen az ember, hogy észrevegye. Akkor küldtem el első tudósításomat László Editnek ( Erdei Edit-Zsuzsannának), aki biztatott, hogy folytassam. Hát így is tettem.

Milyen indíttatásból határoztad el, hogy állandó rádiós tudósító leszel? Mi állt a döntés hátterében?

Mindig sokra értékeltem az információ szabad áramlását, legyen szó bármiről, és azt tapasztaltam, hogy Amerikában nincs tabutéma, mindenről nyíltan lehet beszélni, esetleg civilizáltan vitatkozni. Ezt meg szerettem volna osztani az otthoni rádióhallgatókkal is, na meg az volt az elvem, hogy mindenki tegyen meg mindent, amit megtehet az otthoni magyarságért.

Mi vonzott a Marosvásárhelyi Rádióhoz? Mit szeretsz leginkább a külföldi tudósítói munkában, hivatásban?

A Marosvásárhelyi Rádiót mindig szívesen hallgattam, a tudósításaimat pedig annyira szívesen vették, akkora örömmel fogadták – erről számos hallgatói visszajelzés tanúskodik –, hogy immár 35 év után is örömmel végzem ezt a munkát. A tudósítások témái rendkívül szerteágazóak, hiszen itt délen van Latin-Amerika, északon Kanada, és ott is élnek szép számban magyarok.

Rendszeresen beszámolsz a fontosabb amerikai hírekről, érdekes eseményekről, rendezvényekről, megemlékezésekről, a helyi lakosság életének jelentősebb mozzanatairól. Mi jellemző a tudósításaidra? Mesélj bővebben sajátos tartalmukról!

A tudósításaimban jelentős hangsúlyt kap az itteni magyarság életvitele, a rendezvényeik, az eseményeik, amelyekről az otthoni magyarság szívesen hallgat híreket, és természetesen egyéb érdekességekről, furcsaságokról is beszámolok, amelyekben jócskán bővelkedik az amerikai társadalom.

Mindez nem valósulhatott volna meg, ha a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége, szerkesztőgárdája nem lett volna ilyen mindenre nyitott szellemiségű. Az amerikai magyarságot itt tisztelet övezi, hisz a politikai, a gazdasági, a kulturális és a művészeti életben is jelen van. A magyarokat dolgos, szorgalmas, fegyelmezett és igen tehetséges nemzetként tarják számon Amerikában.

Hogyan készülsz fel a napi tudósításokra, élő bejelentkezésekre?

Hogyan készülök fel a tudósításokra? Azzal kezdem a napot, hogy szemem, fülem nyitva tartom, és mindig van egy olyan érzésem, hogy valamiről lemaradok. A tudósítások szövegét aztán be is kell gyakorolni, hogy minél kevesebb baki forduljon elő, habár, ahogy egy közmondás tartja: a négylábú is megbotlik. Itt is hibáznak a tévébemondók. És aztán? Kijavítják, és megy minden tovább. Az élet már csak ilyen, botlani is szoktunk.

Véleményed szerint milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett külföldi tudósító legyen?

Ahhoz, hogy valakiből rátermett külföldi tudósító legyen, elsősorban és mindenképpen témaérzékenységgel kell rendelkeznie, a témákat tudnia kell érdekesen tálalni, és persze az is fontos, hogy tudjon, értsen pár nyelvet.

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, hivatást, szenvedélyt, közösségszolgálatot? Hiszen jelenleg négy rádiónak is küldöd a tudósításaidat.

VéIeményem szerint mindegyiket jelenti, egyiket sem tudnám kizárni. Ma már valóban négy rádiónak tudósítok, és persze mindegyik esetében ingyen vállaltam a munkát. Van úgy, hogy bizony fel kell kössem szorosan azt a bizonyos alsóneműt.

Mikor vagy elégedett? Mi nyújt számodra igazi élményt, elégtételt a rádiós munkádban? Hiszen, amint jelezted, ezért nem kapsz semmilyen anyagi juttatást, a saját költségedre végzed ezt a munkát évtizedek óta.

Elégedett soha nem vagyok, mint említettem, állandóan van egy olyan érzésem, hogy valamiről lemaradok. Reggel már bekapcsolom a rádiót, a tévét, és nagyon sokszor előfordul, hogy erről vagy arról mindenképp be kellene számoljak a rádiónak, de annyira pörög az élet, hogy egyszerűen nem futja az időmből. Az igazi élmény számomra mégiscsak az, ha a rádióhallgatók szívesen hallgatják mindazt, ami az Óperenciás-tenger túloldaláról hangzik el. Ma már könnyebb a dolgunk, mivel, ugye, közben megszületett az internet, de 35 évvel ezelőtt telefonos bejelentkezéssel történtek a rögzítések, és bizony sok száz dollár volt a hónap végi telefonszámlám. A lényeg azonban azon van, hogy értékelik a hallgatók a sok-sok érdekességet ebből a fergeteges metropoliszból.

Volt-e olyan emlékezetes tudósításod, amire mindig szívesen gondolsz vissza? És előfordult-e olyan megdöbbentő esemény, ami érzékenyen érintett, és amiről nehezen tudtál beszámolni élő műsorban?

A számomra emlékezetes tudósítás az volt, amikor New Yorkban az ENSZ székháza előtt Erdélyért, az erdélyi autonómiáért tüntettünk, illetve amikor Washingtonban a Duna elterelése ellen és az elszakított nemzetrészek magyarságának jogaiért tüntettünk, erre hívtuk fel a világ figyelmét.

Volt viszont egy megrendítő, megdöbbentő esemény, amiről élőben tudósítottam a Marosvásárhelyi Rádiónak: 2001. szeptember 11-e, amikor a saját ablakomból néztem végig, ahogy New York két ikonikus helyszíne megszűnik létezni, amikor is fanatikus terroristák lerombolták a két iker felhőkarcolót, a World Trade Centert. Élőben jelentkeztem be, és tudósítás közben ment neki a második gép a még érintetlen felhőkarcolónak. Azóta ez a tudósítás bekerült az Aranyszalagtárba, és minden év szeptember 11-én a Marosvásárhelyi Rádió bejátssza. Kedvenc helyem volt a World Trade Center, minden kedves idelátogató barátomat, ismerősömet elvittem oda. A legfelső, azaz a 110. emeleten volt egy kávézó Windows on the world, azaz Ablakok a világra elnevezéssel, az már valóban a fellegekben volt, a teraszon a felhőket meg is lehetett simogatni, és az egyik sarokban valaki mindig zongorázott. Ma már, sajnos, csak képeslapjainkon és az emlékeinkben maradt meg.

Hogyan látod, az élő bejelentkezéseid egyféle kötődést hoznak létre, állandó kapcsolatot jelentenek Marosvásárhellyel és a székelyföldi hallgatókkal?

Az élő bejelentkezések, a visszajelzések nekem nagyon fontosak, hisz valóban ez ad erőt ahhoz, hogy folytatni tudjam és továbbra is fenntartsam a kapcsolatot a Rádióval, a székelyföldi hallgatókkal. Szatmári, azaz alföldi lévén már felnőtt voltam, amikor először jártam Székelyföldön, és olyan mélyen bevésődött az emlékeimbe, hogy a mai napig érzem a fenyők illatát, a tisztaságot, a sok szép virágot. Maradjon is meg ilyennek, adja meg nekünk ezt az egek ura.

A rádiózáson kívül mivel foglalkozol? Milyen más hobbid van, amit szívesen, kedvtelésből végzel szabadidődben?

A rádiózáson kívül 22 évig egyik menedzsere voltam New York legnagyobb méteráruüzletének, ahonnan a Broadway színházai vásárolták az anyagot a különböző kosztümökhöz. Az évek során sok hírességgel találkoztam, vevőm, vendégem volt többek között Cher, Liza Minelli és sokan mások. Mivel New York kertvárosában lakom magánházban, a hátsó udvart egy csodálatos kertté varázsoltam, ahol szívesen tartózkodom, ezenkívül festegetek, állítólag nem is rosszul.

Milyen gondolatot, szemléletet, üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a rádiós tudósításaidon keresztül? Hogyan fogalmaznád ezt meg?

A tudósításokon keresztül szeretnék hozzájárulni az információ szabad áramlásához, és szeretném tudatni, hogy szívügyünk az elszakított területek magyarságának a sorsa, ez az amerikai magyar nyelvű írott és beszélt médiában mindig jelen van, jómagam pedig 35 év után is magyarul álmodok.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza