Tomac szerint a miniszterjelöltek névsora és a kormányprogram is elkészült
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.
Tomac szerint a miniszterjelöltek névsora és a kormányprogram is elkészült, így a tárgyalások most már a tervezett intézkedésekről szólhatnak. Hangsúlyozta: Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége, különösen az uniós források lehívása és a gazdaság élénkítése érdekében. A kijelölt kormányfő szerint a következő napok tárgyalásai döntőek lehetnek abban, sikerül-e parlamenti többséget teremteni az új kabinet mögött.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány ‘jó kezdeményezéseit’, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
A RFI-nek nyilatkozó kijelölt miniszterelnök az egyik prioritásnak a digitalizáció felgyorsítását nevezte, amely nélkül szerinte nem valósítható meg a közigazgatás reformja. Közlése szerint ezért javasolta, hogy a leendő kormányban legyen digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes is.
A helyi közigazgatás reformját nem lehet végrehajtani addig, amíg a román államigazgatásnak legalább az 50 százalékát nem digitalizálják. Jelenleg ez az arány 30 százalék alatt van – magyarázta.
Tomac elmondta, hogy több olyan folyamatban lévő projekt azért akadt el, mert nem volt elég erős intézményi nyomás a vállalt kötelezettségek teljesítésére. Szerinte a helyi hatóságokkal is szorosabb párbeszédre van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi körülményekhez igazodó, megfelelő megoldásokat találjanak.



